Médiamegjelenések:

Metropol
HVG
Heti Válasz.jpg
mr1 Kossuth rádió
Gazdasági Rádió

A WorldBlu 10 központi alapelve:

1. Célok és vízió

A demokratikus vállalatok tudják, miért léteznek (célok), merre tartanak, és mit szeretnének elérni (vízió). Ez biztosítja azt, hogy fegyelmezetten haladjanak a maguk számára kijelölt úton.

2. Transzparencia

A demokratikus vállalatok transzparenciát és átláthatóságot biztosítanak a munkavállalók számára. Alapvető fontosságú a pénzügyekkel és a stratégiával kapcsolatos információk megosztása. 

3. Párbeszéd és figyelem

A top-down monológok és diszfunkcionális hallgatás helyett, a demokratikus vállalatok párbeszédre és aktív figyelemre ösztönzik a munkatársakat, mely teljesen új perspektívákat és kapcsolódási pontokat tesz lehetővé.

4. Méltányosság és méltóság

A demokratikus vállalatok elkötelezett hívei a méltányosságnak és az emberi méltóságnak, nem úgy kezelnek embereket, mint „valakik” és másokat úgy, hogy „senkik”.

5. Számonkérhetőség

A szabadság a munkában egyben nagyobb felelősséget is jelent. A demokratikus vállalatoknál egyértelmű, hogy ki miért felelős és mindenki számon is kérhető.

6. Egyén és csoport

A demokratikus vállalatoknál az egyén ugyanannyira fontos, mint a közösség, vagyis mindenkit a közös célok elérése érdekében tett erőfeszítései és egyéni hozzájárulása alapján jutalmaznak.

7. Választás

A demokratikus vállalatoknál törekszenek arra, hogy a munkavállalók választásai értelmesek és jelentőségteljesek legyenek.

8. Integritás

A demokratikus vállalatoknál mindenki érti, hogy a szabadság fegyelmet kíván meg és csak a morálisan és etikailag helyes viselkedés fogadható el.

9. Decentralizáció

A demokratikus vállalatok nagyobb mértékben osztják fel a hatalmat (döntési jogokat) az emberek között.

10. Visszajelzés és értékelés

A demokratikus vállalatok elkötelezettek az irányban, hogy a folyamatos visszajelzéseket a fejlődés szolgálatába állítsák, hajlandóak tanulni a múltból és a „megtanult leckét” alkalmazni a jövőben.